„Az ember, az állat az alma húsát megeszi, a magvakat pedig eldobja, elszórja. Így a magból új almafa fejlődhetik. […] Az almának van héja, húsa, a húson belül hártyás fallal körülvett öt ürege és az üregek mindegyikében két-két barnahéjú magva. Ha a húst az üregek faláról leesszük, visszamarad a csutka. Az alma héjának is van hamva, de ez a világosszínű héjon alig látszik.”   /Természetrajz a gimnáziumok és reáliskolák számára, 1926/

Tavaly karácsonykor már bemutattam az ünnephez kapcsolódó étkezési szokások hátterét: a böjtöt, a karácsonyi ételsor szimbolikus jelentéseit, az abroszt, a terítés mikéntjét.  Ez itt olvasható. Most az almáról lesz bővebben szó. Az almáról, ami Jézus szimbóluma a karácsonyi asztalon – ahogy azt a népdal is mondja: „a kis Jézus aranyalma”.

A szimbólum

Elsősorban szerelmi és termékenységi jelkép volt (már az Énekek énekében is), majd a középkortól kezdték Krisztus és Mária misztikus kapcsolatára is vonatkoztatni. Ezt az értelmezést segítette elő az a nyugati keresztény hagyomány, ami szerint a Paradicsomban álló tudás fájának gyümölcse alma volt. A második Évaként is emlegetett Szűz Mária gyümölcse ezzel szemben az immár romlatlan (arany)alma: Jézus. További kapcsolatot teremt a két fa között az a hagyomány, ami szerint a Tudás fájáról szakított gyümölcs magjából sarjadt az a fa, amelyből Krisztus keresztfáját ácsolták. Ezért a 11. századtól kezdve megjelentek olyan ábrázolások, amin a Szűz Mária vagy a gyermek Jézus kezében lévő alma már a bűn leküzdésére, Krisztusra, Krisztus megváltói küldetésére és uralkodására utal.

A néphiedelemben a keresztény értelmezés mellett az alma még mindig jelképezte a szerelmet, termékenységet, fiatalságot is. Ezen alapultak a különféle rituálék. Almát adtak szerelmi ajándékként, használták lakodalmi díszként, szerelmi jóslásokat végeztek vele ünnepnapokon (így például karácsonykor és szilveszterkor). Különféle termékenységvarázsló szertartásokhoz használták: tették az állat ételébe, a kisgyerek fürdővizébe és lakodalomkor a menyasszony ölébe is. A karácsonykor végzett varázslás része volt az almából való haláljóslás és az, amikor az almából minden családtag evett. Utóbbi a család összetartozását volt hivatott erősíteni: a közös étkezéstől az eltévedés megelőzését várták vagy azt, hogy a család majd a mennyben is együtt maradjon.

A gyümölcs

Lippai János 1667-ben megjelent Gyümölcs kert című munkájában már olvashatunk az almáról is. A termesztésről a mai szemnek kissé bizarr dolgokat ír: „Némellyek azt mondgyák s írják is, az almafa felől: hogy igen kedvelli az ember vizelletét; azert avval, gyakran őntőzik. Némellyek kecske ganéjt is kevernek kőzibe: és úgy öntözik. Némellyek, bor-sőprűt tőltenek a gyokerére, és avval, édes lészen az almája: s az savanyúságát timporallya.”

Lippainak arra is volt hasznos tanácsa, hogyan óvjuk a fát a kártevőktől: „Hogy pedig az alma, a fáján meg ne rothadgyon, és a hernyúk se bántcsák: kend-meg a fa tőkéjét, egy zőld gyíknak epéjével. Ha az alma-fának gyökerét, minek-előtte verembe űltetik, s-tehén epével meg-kenik: nem nől könnyen féreg benne.”

Lippai felsorol néhány fajtát is, a teljesség igénye nélkül: Szent Iván, darás, vörös, nyári, telelő, pozsonyi, leány, muskotály, páris, szegletes, kormos, selyem és személyes kedvencem, a Boldogasszony almája. (Akit mai almafajtáink érdekelnek ide és ide kattintson.)

A fajták részletezése után Lippai az alma felhasználásáról ír:  „mind nyersen, s mind főve, külömféle módra; sütve, rántva, és az étkekben ehetni”. Felsorolja, hogy csinálnak belőle „bort, alma-vizet, eczetet, lictariumot és aszallyák”.

Az orvosságokban szerinte ritkán használják, de azért néhány alkalmat felsorol: „A fojtós almával akkor kel élni, mikor embernek a hasa az hévségtűl, vagy fölöttéb-való nedvességtűl meg- erőtlenedett. A savanyúval, mikor valami kemény, de nem igen hideg nedvesség gyűlt-őszve. Az édes, és közép-szerű, hamarébb meg-emésztődik. De hogy ez a gyümölcs egésséges légyen, jól meg kel hadni a fáján érni; mert egyébként, nehezen emésztődik-meg, és hidegséget szerez. Ezt, mingyárt az étel-után kel ennyi: fúképpen azoknak, kík az ételt bé nem vehetik, hanem, ki- hánnyák; és a kiken has-folyás vagy vér-has vagyon. Az alma hejábúl, igen használ, ha Pestis-kor füstöt csinálnak. Az Melancholia-ellen igen jó, és az öklelés- ellen-is: ha az édes almát, paráz hamuban meg-sütik, és azt az édes-gyökérnek keményitett levével, és szép fejér nád-mézzel meg-híntik; s-effeléknek reggel s-estve, minden-nap két órával az étel-előtt, ennyiek adgyák. A' vagy mesd két felé az almát, mesd-ki a magvát, tőlcs meg temjénnel az után, tedd-öszve a két felet, és fűsd- meg paráz hamuban, de meg ne égessed; és add meg-ennyi annak, a kinn az öklelés vagyon. Ha ki a lábát, és más tagját meg-üti, s-meg-kékül: messen almát szeletenként, és el oszlattya azt, ha reá-köti.”

És ha már az egészséges táplálkozás: az alma jótékony hatásáról néhány száz évvel később Márai is megemlékezett Füveskönyvében:

81

A reszelt almáról

Bölcsen cselekszel, ha minden reggel, ébredés után és étkezés előtt, éhomra megeszel egy-két reszelt almát. Az alma titokzatos gyümölcs. Nem véletlen, hogy az emberiség öntudatában a legrégibb jelképek egyike. Az almafa volt a „tudás fája”, az alma volt a bibliai tiltott gyümölcs. Nos, ennek a tiltott gyümölcsnek személyes köze van az emberhez. Talán szerepet játszott, mikor az embert elűzték a Paradicsomból; ezt nem tudjuk biztosan. De úgy észleltem, hogy a nyers, reszelt alma a mindennapos élethigiénia egyik biztos kelléke. Üdít, megnyugtatja a gyomrot, s szabályozóan hat a belekre. Különösen, ha az almát reszelés előtt tiszta kezekkel, gondosan megmosod, s aztán megöntözöd citromlével. A hosszú életet nem biztosítja ez a szelíd tápszer, de gyomrod és beleid hálásan fogadják ezt a tiszta, gyógyerejű mindennapos ajándékot. S az ember nemcsak szívével és elméjével ember, hanem gyomrával és beleivel is. 

 

Receptek

Választottam néhány receptet is. Ha esetleg a karácsonyi asztalra szeretnénk adni almát, a következő könnyű desszerteket ajánlom Németh Zsuzsána 1858-ben (és nemrég újra) megjelent szakácskönyvéből:

Dió almával puffadtan 

Egy darab írósvajat felolvasztanak, két kanál lisztet belekevernek, s folyvást tartó kanyargatás közbe másfél meszely meleg tejet öntenek hozzá s megsűrűdni hagyják. Ha ez a vegyíték meghűlt, egy cseréptálba két maroknyi törött diót, azután néhy vagy öt kockára vagdalt almát, cukrot és fahéjat, mindezt kilenc tojásnak sárgájával összekeverik. Utoljára hat tojásnak havát adják hozzá, s így írósvajjal kikent formába öntik, s maegsütik.

Borkorcsolya almával

Apró almát meghámoznak, kivájnak s cukorral, vízzel s citromlével lágyra főznek, azután befőtt tengeri szőlővel megtöltik, mély csészébe teszik s reá bor sodót töltenek, ebben már felolvasztott vizahólyag van, ha meghűlt, feladják.

 

Alma étek

Négy darabra metszett jóféle almát citromhéjjal vízben lágyra főznek, levét szűrőn át levesestálba töltik; azután fehér bort, megmosott malozsaszőlőt, citromhéjat adnak hozzá, így meghűlni hagyják. Midőn feladni akarják, kétszersültet adnak hozzá s cukorral és fahéjjal meghintik.

 

Alma kompót 

Tizenkét almát meghámoznak, de úgy, hogy szárok maradjon, azután három kanál befőtt baracklevet vízzel ritkára kevernek, egy darab cukrot és citromlevet adnak hozzá, az almát megfőzik, de úgy, hogy szét ne hulljanak. A tálalásnál a levet mind szépen rá szokták önteni.

Végezetül egy praktika Lippaitól: „Az almát, ha az hordó borba bocsáttyák, és fellyűl leveg: jele az, hogy igaz, és nem csávált bor; ha pedig leszáll a fenekére, vizzel keresztelték azt meg.”

/kép: http://piaceredimela.it és Lucas Cranach festményei/