Pár sorban írok nektek, drágáim, mielőtt indulnánk az éjféli misére. Csengettyűváros legboldogabb asszonya jelentkezik most soraival, kérlek, ne várjatok tőle higgadt, okszerű és józan összefoglalót, de hosszút sem, mert a boldogságtól és a pezsgőtől pillangók táncolnak a fejemben.



Felnőtt életem egyik legszebb estéjét töltöttük együtt a barátaimmal. Valahogy egy pillanatig sem volt feszélyezett a hangulat, pedig korábban kissé féltem ettől - azonban mindenki halk, de szíves szóval szólt a többiekhez, megilletődött, de baráti hangulatban köszöntöttük egymást. Egy-egy pohárka sherry vagy konyak került minden kézbe, egy-egy falatka sós vagy édes falat a tányérra. Amíg a vendégek a könyvtár kandallója előtt beszélgettek csendben, én térültem, fordultam, és a szalon ajtaja mögül halk csengettyűszóval hívtam be őket a varázslat helyszínére. Egy perc áhítatot csend után közös éneklésbe kezdtünk. Mint kiderült, Oleg tud zongorázni, Katka gyönyörűen énekel, így olyan szépen hangzott ma a Csendes éj, mint korábban sosem. A szeretet pedig pótolta a hangunk hiányosságait.



Ezután szétosztottunk ajándékainkat. Az enyémekről írtam már, így nem untatnálak benneteket vele, csak talán Zulejka ajándékáról szóló mondatok maradhattak el. Neki hirtelen kellett ajándékkal készülnöm, de így is sikerült örömet szereznem: egyéniségéhez és házához illő, madarakkal és virágokkal ékes nagy tükröt választottam neki, hatalmas piros virágok között apró aranyszínű kolibrik táncoltak. Mindenki nagyon örült az ajándékoknak, ahogy én is mindennek - majd mesélek róla máskor, most nincs türelmem, ne haragudjatok! Olegtől azonban egy édes, puhaszőrű, aranyszínű kiskutyát kaptam. Fényes, fekete gomborra és lógó füle van neki, és némi reszketős félénkség után az ölemben fixálta magát, és boldogan elaludt. A törzskönyvezett neve Pipacsmezei Dorisz Hercegnő, persze mi Pipacsnak fogjuk hívni. Szép kis tálat kapott, én pedig gyorsan fekhely után néztem neki.



A fekhelykeresés ürügyén pár percre kiszaladhattam a szalonból. A hallban a fejem nekitámasztottam a falnak, közvetlenül a tükör mellett. Csupa könny lett a szemem, de nem mondhatnám, hogy sírtam - nem, tényleg nem, csak a hiú remény egy kissé megtréfált.



Halk lépteket hallottam, megpróbáltam összeszedni magam, és jó tágra nyitogatni a szemem, hogy a fényessége el ne áruljon. Ölelő karokat éreztem a vállamon, és puha szakállt a nyakamon. Oleg zavarban volt.

- “Nem akartam a többiek előtt átadni ezt az ajándékot. Talán el sem fogadod, és akkor én nagyon szomorú leszek. De hiszek benne, hogy mégis - akkor viszont ez a pillanat csak kettőnkre tartozik.”

Kis dobozban nyújtotta felém a gyűrűt, amellyel megkérte a kezemet.

És én persze igent mondtam.