Annyira izgatott vagyok a közelgő ünnep miatt, hogy alig férek a bőrömbe. Legszívesebben folyamatosan szaladgálnék; elfutnék Oleghez, megbeszélni, hogy biztosan jön-e; aztán Katkáékhoz, hogy miben segíthetek; meg a templomba, hiszen napok óta nem voltam; utána haza, hogy rendben folyik-e a készülődés. Persze nem teszem, de ültő helyemben is zizegek. Próbáltam levelet írni az unokatestvéremnek, de képtelen vagyok figyelni rá.

Amikor elegem lett a céltalan feszültségből, magamra kanyarítottam a kockás, prémes nagykendőmet, és elsétáltam a korcsolyázótóig. Frufruval találkoztam, aki a hozzám hasonlóképp őrjöngő férje elől menekült. Velem könnyebb dolga volt: kinevetett, belém karolt és elsétáltunk az ajándékboltba.

Olyat láttunk, mint még soha: Titok úr ránk mosolygott. Napsugaras, édes mosolya van, mint egy gyereknek. Nem lehet haragudni rá. Finom, fehér köntöst húzott galambszürke ruhája fölé, aranysárga sál ragyogott a nyakában. Azt mondta, hogy aki karácsony hetében nála ajándékot vásárol, annak ő is ad valamit.

Nem mondom, hogy felhőtlenül fogadtam ezt a hírt, de Frufrut le sem lehetett volna állítani - és én sem tudtam megállni, hogy ne válasszak valamit.

Először Frufru választott. Egy szép kis házacskát vett meg, amely elfért a tenyerében, a teteje csupa hó, fala piros, az ablakain - ha mécsest teszünk a kis házba - meleg fény árad. Árminnak, a tiszteletes fogadott fiának szánja. Titok úrtól egy (érthetetlen) nagyítót kapott ajándékba. (Otthon megnéztük vele a kis házat: épp csak az illesztések látszottak jobban, semmi egyebet nem vettünk észre.)

Én Miranda kisfiának, Nickolasnak szánnék egy csodálatos hangú zenélő dobozt. Szépen faragott sötét fa, kis rézkulccsal, benne ügyis kis artista forog egykerekű biciklijén. Még felnőtt fejjel is egészen elámuldoztam rajta. Remélem, Nickolasnak is tetszeni fog.

A mosolygós, vidám szemű (és talán magasabb) Titok úr kis dobozban poharakat adott át: szépen megmunkált kristálypoharak, de nem készletben: az egyik likőrös, a másik konyakos, a harmadik keserűhöz illik, és így tovább - hat különböző pohárka. Mivel nagyon szépek egyenként, igazán örülök nekik, de nem igazán tudom, mit kezdjek velük.

Mire hazaértünk és Frufruval megbeszéltünk mindent, észrevettem: kisimultam, ellazultam, lelassult az idő körülöttem, és a Nap, mintha meleg mézen át világítana, lassan elkezdett ereszkedni a látóhatár felé.