Olybá tűnik, hogy idén egyre többen és többen leszünk - új lakónk nem csak megérkezett, de még házat is épített a Gyömbérszeg utcában. Aprócska, girbe-gurba szürke ház az új épület, csupa-színes világítással: ajándékbolt rejtőzik benne, és egy zöld szemű, apró, ráncos apóka. A régimódi réztáblán a név: Titok Galantin. Neve ellenére a bácsi épp nem gáláns, sőt elég morc és mogorva. A vendégekkel ímmel-ámmal, reszketeg, fáradt hangján beszél, alig pár mondatot, épp csak amit muszáj. Meghökkentően élénk, világoszöld szemét is csak egyszer-egyszer villantja az előtte állóra.

Mégis többen meglátogattuk a boltocskát, mert csodák vannak odabent. Hosszú sorokban állnak a hógömbök, a talapzata némelyiknek ezüstcirádás, a másikon apró lovasszán fut körül, a harmadik zenél és forog. A gömbökben ábrándos angyalok, pici, világító házacskás falvak vagy feldíszített, gyertyákkal ékes karácsonyfa körül kavarog a nagyszemű, pelyhes hó. Egy nyitott ajtós szekrény polcain öreg, finom csipketerítőkön üveg- és kristálycsengettyűk állnak, nyelvük színes kristálygolyó, vagy alabástrom-angyalka, akinek szárnyai keltik a csilingelő hangot, ahogy a csengettyű falához érnek. A falon tenyérnyi, ovális miniatúrák kelletik magukat, arany keretükön belül a selyemgobelin néha régimódi ruhát és rizsporos parókát viselő fiatal lányt, máskor álmos, ködös tájképet, vagy szomorú, bazsarózsás csendéletet ábrázol.

Titok apó egy zöld bőrrel borított rozoga asztal mögött üldögél, rajta egy gyönyörűséges doboz. Akkora, mint a gyerekek firkafüzete, és olyan magas, mint egy téli alma. Fekete lakk a felülete, a sarkain sárkányok és tigrisek tekeregnek, az oldalán és a tetején pedig gyöngyházból kirakott képeken kínai hölgyek isszák a teát, halászok vetik ki a hálót, cicák játszanak gombolyaggal és halak forognak egymás körül. Belül zöld selyem béleli.

Csak egyesével ülhettünk a doboz elé, és mindannyian külön-külön fogtuk meg a csikóhalat formázó ezüst kulcsot. Amikor kinyitottam, elakadt a szavam. Finom arany gyűrűben narancstüzű sárga karneolkő csillogott, a gyűrű belsejében szép, szálkás betűkkel a felirat: Hortenziámnak Olegtől. Tűzpiros arccal botorkáltam ki a boltból. Frufru hiába kérdezgetett egy darabig, de nem adta fel - ő aztán sosem adja fel - amíg ki nem bukott belőle a kérdés:

- Te miért dermedtél le ennyire egy pár babacipőtől?!

Ezt persze nem értettem.

- Hogy-hogy babacipő?!

Frufru sóhajott egyet, és azt mondta:

- Drága barátnőm, tudom, hogy te vagy a legfényesebb csillag az éjszakában, ha nem is a legokosabb, de kérlek, szedd össze magad. Titok úr megmutatta neked a kínai dobozt a babacipővel, te elvörösödtél, és elrohantál. Kérdezem: miért?

- Frufru, édesem, nem tudom, miről beszélsz. A dobozban egy csodálatos gyűrű feküdt, amiről úgy láttam, hogy közöm van hozzá. Nyoma sem volt babacipőnek.

Tanácstalanul néztünk egymásra. A sétálgató patikusékat kérdeztük, hogy jártak-e már Titok apónál, látták-e már a csudálatos dobozt. Boldizsár azt válaszolta, hogy őt nem nagyon érdekelte, de Micike nagyon szerette volna látni, és azóta arról a bársonyruhás, csipkefőkötős, kökényszemű alvósbabáról beszél, amit benne látott. Katka odaért hozzánk, és újonnan szerzett bájos bátorságával bekapcsolódott a beszélgetésbe: ő szép kis szalaggal átkötöt levélkét látott benne. Érdekelt volna a szalag külseje, de azt persze nem mondta ez a lány.

Mi folyik itt?!